„you can feel anything”

Rohan a világ, rohan mindenki. Ezért néha könnyebb semmire sem gondolni, és senkivel sem foglalkozni, csak tenni a dolgod. Viszont mikor egy időre egyedül maradsz, és azon kapod magad, hogy a szárítóról szedegeted a ruhákat, és egy másik életciklusba kerültél anélkül, hogy észrevetted volna, akkor megállsz egy pillanatra, és vagy elmosolyodsz, vagy nem.

Akárcsak a pillangóhatásnál, értékeled az életed eddigi szakaszait, döntéseid következményeit. Én például nem tudom elmagyarázni, hogy miért tér vissza mindig ez a fojtogató érzés. Eszembe jut, hogy mennyire nem zökkenőmentes az anyukámmal való kapcsolatom. Azt is tudom, hogy sokan vagyunk így ezzel. És bármennyire szoktam haragudni, a végén mégis nekem van lelkiismeret furdalásom - a semmiért.

Eszembe jut, hogy milyen sokat vitázunk, és hogy ez mennyire hiányozna, ha nem lenne. Ő tudja, hogy nem vagyok érzelgős típus, és nem szoktam mondani soha, hogy szeretlek. Pedig olyan egyszerű szó. És azt akarom, hogy érezze, és tudja- de talán tudja is. Utálom, hogy nem tudom eléggé kimutatni, hogy mennyire utálom magam ezért. És a legfurcsább, hogy míg szavakba nem tudom önteni mit gondolok, addig nyugodt szívvel le tudok írni bármit. Mindennap, bármennyi dolgunk is van- álljunk meg egy percre, és gondoljunk azokra, akik azt megérdemlik, mert lehet, hogy ők ezt nem tudják. Egy szó, egy mondat, egy gesztus nem nehéz dolog, de felbecsülhetetlen, és leveszi a lelkedről a béklyókat. Én is megteszem az első lépést: Szeretlek Anya!

És remegek, és félek és gyorsan ver a szívem. Nem akarok változást. Sosem akartam Csak ÉN akarok lenni, és nem akarok más dimenziókba repülni. Csodálkozom azon, hogy mennyire erős vagyok. Nem engedem, hogy a csüggedés a mélybe rántson, és akár egy dal, vagy a szél is meg tudja változtatni a hangulatom.

Csak akkor van baj, ha egyedül maradok. Nem is akkor. Ha elmerengek. És ahhoz nem kell sok. Egy tartós bambulás a falra, és zakatol az agyam. Egyszerre több dolgon, és nem tudom követni a tekervényeit. Nem is én működtetem, hanem egy rajtam kívülálló dolog. Lehet, hogy csak a fal színe. most ez sárga, vagy fehér? Nem tudom eldönteni.

Néha erre is szükség lehet. Nagy a szám, mert sosem voltam egyedül. Vagy mindig. Jé, ezt sem tudom eldönteni. És ennyi elég, hogy mosolyra húzzam a számat. A legérdekesebb ez. Hogy szavakban nem lehet megfogalmazni dolgokat, de ha egyedül vagyok, dől belőlem a betű. És már-már olyan, mintha nem is egyedül lennék, hanem saját magammal.

Visszaolvasván meglepődöm, hogy mennyire vissza tud adni engem. Mintha nem is én alkottam volna. És csodálkozom azon, hogy mennyire értelmetlen, ahogy azon is, hogy ennyitől meg tudok nyugodni. Pedig éreztem, hogy feszült vagyok.

Az írásban a legcsodálatosabb az, hogy anélkül, hogy bármi konkrétumot leírnék, pontosan vissza tudja adni a konkrét érzésemet. A legjobb barátod. Mindig is tőled tanultam a legtöbbet.

Talán egy vagyok a sok olyan nő közül, aki „kipróbálta” már az összes ismertebb, széles körben olvasott női magazint. Olyan nevekre gondolok, mint például a Joy, a Glamour, Wellness, Maxima, és még sorolhatnám. De vajon csak én érzem azt olvasásukkor, hogy ezek az írások igazából nem nekünk, igazi nőknek szólnak? 

Miért gondolják azt az írók, hogy a gyengébbik nem élete csak a reménytelen párkeresésről, és a divatról szól? Szinte egy ilyen újság sincs, melynek havi megjelenésében ne lenne szó akár a csábítás művészetéről, vagy éppenséggel arról, hogy mit tartanak a pasik szexinek, és hogyan lehet védekezést nem tűrően magunkhoz láncolni egy „megsebzett” férfit. Márpedig kétlem, hogy az aktuális partnered beindulna attól, hogy az egész nap használatos alsóneműdet egy étterem kellős közepén -evés közben -a kezébe nyomod. Olykor olyan érzése támad az olvasónak, mintha ezeket a „tippeket” egyfajta „virtuális naív és buta nőknek” készítenék, akik egyáltalán nincsenek tisztában az élet dolgaival, a pasikról nem is beszélve. A rajongói levelek olvasásakor azonban-melyeket néhány lap, úgy mint például a Glamour leközöl-hamar választ kapok a kételyemre, a levelek többségét biztosan még tinédzser korú fiatalok írták, ami nem feltétlenül probléma, de akkor milyen célt szolgálnak az ifjúsági lapok? 

És miért van az, hogy annak ellenére, hogy biztos vagyok benne, szinte egyik írás sem úgy zajlik a való életben, ahogy azt ott lefestik, mégis megvásárolom újra és újra ezeket a lapokat. Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mi lehet az a nélkülözhetetlen dolog, ami miatt görcsösen magukhoz vonzanak ezek az újságok, és hosszas töprengés után arra jutottam, hogy az elsődleges dolog, amin megakad a tekintetünk –nők révén-a megjelenés. A szín kavalkád, és a címlapon megjelenő,-a legkisebb kromoszómájában is tökéletes NŐ. Ha ez megvan, akkor jöhet a fényes előlap tapintása, melyen úgy siklik a tenyerem, mint egy ablaküvegen. Ha ez még nem lenne elég, megakad a tekintet a direkt kiemelt árajánlaton is. A nagy betűkkel felbiggyesztett CSAK szócska mellett szinte törpének tűnik az a 395 forint. És innentől kezdve már egy átlagos nő teljesen meg van véve. 

A divat mindig is olyan dolog lesz, ami még azt a nőt is foglalkoztatja, aki különösebben nem követi figyelemmel a legújabb trendeket, ha viszont a kezébe akad egy-egy ilyen példány, akkor szívesen lapozgatja. Ha másért nem, csak azért, hogy meggyőződjön róla, még mindig bénább a divat a saját öltözködési stílusánál. A különböző kiegészítőket szívesen vizslatja bárki, de őszintén, ki az, aki megengedheti magának ezeket a méregdrága cuccokat? Miért nem látják be a szerkesztők, hogy a célközönség a valódi nő lenne, akinek napi szettje nem feltétlenül ér 500.000 forintot. Ha ésszerűen állnának hozzá az élethez, akkor olyan szetteket is összeválogathatnának, melyek elérhetőek a mindennapi ember számára. 

Ha végiglapozzuk őket, alig találunk egy értelmes, elgondolkodtató cikket, vagy a világ történéseiről szóló írást. Talán az interjú még érhet valamit, de ennyiből ki is fújt. A témák folytonos ismételgetése után kénytelen voltam én is felhagyni eme lapokkal, és egy kis hezitálás után megvásároltam a drágább, de minőségében merően különböző Maire Clairet. Nem indult nálam túl nagy sansszal, de adtam neki egy esélyt, és bejött, akárcsak a Nők lapja, amit fogyasztói áron meg lehet kapni. Ezek az írások olyan komoly témákat boncolgatnak, mint az abortusz, a női politika, vagy a többgyermekes család megélhetési lehetőségei. Valóban nőknek szólnak, de plusz információkat és ismeretanyagot szolgáltatnak. Szó van benne divatról is, de csak mértékben, és valóban többet adnak egy sima szex-tippnél. Az igazi nőknek olyan ikonokra van szükségük, akik hasonló környezetből származnak, mint ők, nem pedig egy „agyoncicomázott, narancsbőrmentes istennőre”. 

Hogy értékelhetőbb legyen az életünk, vagy ki tudjunk kapcsolódni egy hosszú nap után, ahhoz többre van szükség a Joy-nál és társainál, ami a női intelligencia szintjét megüti, az a Nők lapja, a Maire Claire és ezek társai lehetnek, melyek többsége sajnálatos módon nem csak minőségben, hanem árban is eltérnek az előzőektől. 

Nem telt el sok idő, csupán egy év. Úgy döntöttem, hogy minden évben meg fogok emlékezni Róla, ezen időszakban, amikor a fák is hullajtják leveleiket. De nem fogok szomorkodni, hiszen azt Ő sem akarná. Csupán megpróbálom felidézni alakját, és hosszas kutatásokba kezdek az agyam azon tájékán, ahová az emlékek sokasága egy kulcsra zárt ládában raboskodnak, hogy ne téphesse ki senki azokat onnan.

Sajnálom, hogy nem lehettem ott a mellszoboravatásodon Peti. Biztosan hűen ábrázol téged, ezt a „nagyfőnök” is megmondta. Gondoltad volna, hogy ilyen sokan szeretnek? Hinnéd azt, amit én a két szememmel láttam? Nem hiszem. Ahogyan azt sem hiszem, hogy tudtad, akárcsak sejtetted volna is azt, hogy mennyire tisztellek. Nem tudtad, és nem is tudhattad azt, hogy bármit mondtál az egyből bevésődött mindig az agyamba. És ehhez nem feltétlenül kellett megszólalnod. Elég volt a megjelenésed. Egy mosoly, vagy egy szemöldökfelhúzás. Vagy a hangod. Sosem felejtem el.

Jóllehet, sosem beszéltünk annyit, legalábbis nem eleget ahhoz, hogy kifejezzem a hozzád viszonyulásomat, ezek a sorok- bízom benne, hogy eljutnak hozzád, és tudom, hogy nem a falnak beszélek. Bármit mondtál bármiről, mindig fel tudtál vidítani. Az életnek van értelme.

Ezt senki sem értheti meg, és nem is fogja. A bölcsesség nem adatik csak úgy egy embernek. Én viszont hiszem, hogy te így születtél. Emlékszel, mikor az ötödik erdélyi túrán, a második napon eltévedtünk? Eltévedtünk, és nagyon sokat mentünk kilométereket hátrahagyva magunk mögött. Apa szurkálódott veled, ahogy mindig.

- Túl lassú vagy Bakonyi! Mi ez a tempó, hogy lesz így csorba?

Biztosan te is tudod, hogy ezek a beszólások ugyanúgy szeretetből jöttek tőle, akárcsak tőled. Fáradt voltál és kimerült, ahogy mindannyian, de nem adtad fel. Emlékszel? Csodálattal néztem, ahogy mindent semmibe véve előretörtél a túrázó csordán. Meg sem álltál a célig. Féltettelek egy picit- meg kell valljam,- és apát titkon meg is dorgáltam emiatt. De ő legyintett, és csak ennyit mondott:

- Ugyan, úgysem veszi fel.

Igaza volt. Nem fogok sírni. Csak vizesedik a szemem. De túlságosan simogatnak a sugaraid. Tudom, hogy beragyogod az eget, és te mosolyogsz rám a fényeddel. És tudod, hogy nem vagyok érzelgős típus, most mégis le fogom írni azt, amit én nem szoktam csak úgy odavetni senkinek sem, ez pedig ennyi lenne:

 Szeretlek.

Biztosan sokan érezték már úgy, hogy valami nincs rendben az alsó tájékon. Zsibbad, nem lehet érezni, vagy esetleg furcsán bizsereg,- ami nem feltétlenül rossz. Eme kellemetlen érzéseket többféle módon lehet orvosolni: akad, aki tornáztatja, masszíroztatja, esetleg áztatja a kényes testrészt. Nem árt azonban tudni, hogy mi a kiváltó oka ezeknek a furcsa, olykor kényelmetlen érzéseknek. Nem más, mint az ánusz hőmérséklete. Járjunk utána hát, hogy milyen módszerekkel tudnánk elérni a lehető legmegfelelőbb hőfokot a számára!

A probléma azonban több rétű, hiszen a hőmérséklet függ az „anyag” állagától, minőségétől, de legfőképpen a vastagságától, és ne feledkezzünk meg a vérkeringésről sem! Az egy köztudott tény, hogy az, akinek rossz a vérkeringése gyakrabban találkozik a zsibbadás okozta tehetetlenség állapotával. Erre is vannak gyógymódok, bár jóllehet, társaságban nem minden esetben alkalmazható. A guggolás kifejezetten jót tesz a vér áramlásának, elég napi 20-30 belőle, és máris elérhetjük a megfelelőnek mondható 36 C-os hőmérsékletet. Vagy ha esetleg van „gusztusunk” hozzá az úgynevezett anális közösülés is megoldást jelenthet- bár a lajikusok szerint az csak a belső hőmérséklet növelésére alkalmas.

Ha tovább fejtegetjük a problémát, hamar rájövünk, hogy igazából az anyag és a minőség nem áll túl messze egymástól. Úgy is mondhatnám, hogy egymás következményei, így például, ha az „anyag” túl laza, akkor a minőség „narancsos” lesz. Ez önmagában nem probléma, hiszen a cellulitiz kezelésére ma már ezeregy gyógymódot ismerünk, annál inkább oda kell figyelnünk az okozott következményekre, ugyanis néhány szépészeti ápoló- és kórházi gondnok- szerint az ánusz alacsony hőmérsékletéhez nagyban hozzájárul a szakszóként még nem bejegyzett „narancs- ügy”. Néhány lelkes narancs termesztő, és kertész- szigorúan orvosi gyakornokok jelenlétében- hozzálátott a leghatásosabb orvosság felkutatásához, és kifejlesztéséhez. Így jött létre, az úgynevezett- széles körben még nem ismert- narancs-project. A project vezetője, akit mindenki csak Juliánusz barát-ként ismer, elárulta a forradalmian új gyógymód technikáját. Nem kell hozzá más csak egy narancs, és a tulajdon kezünk. A narancsot erősen bele kell masszírozni a hátsó felünkbe- ügyelve arra, hogy a középső részbe ne jusson, - egészen addig, amíg a külső héjas réteget le nem dörzsöltük. Majd a megmaradt résszel le kell öblíteni a kidörzsölt részt. Az eredmény garantált: akár 40 fokos hőmérsékletet is el lehet érni ezzel a módszerrel.

A vastagság is nagyban befolyásolja a melegség érzetét (igaz, nem mindegy a rétegek zsírossága sem), ugyanis egyes kimutatások szerint sokkal később hül ki egy vastag, többrétegű, zsíros bőrrel rendelkező ánusz, mint egy vékony- még ülésre sem alkalmas- darab. Az egyes „ánusz- vastagság kutatók” véleménye szerint ahhoz, hogy a legkellemesebb hőmérsékletet el tudjuk érni, és meg is tudjuk tartani odalent, legalább napi 4-5 órákat kell ülnünk különböző étkezési zsírok bevitele alatt. Ha a kívánt vastagságot rövidebb idő alatt kívánjuk elérni, akkor igen hatásosnak mondható az ún. „felzsír-módszer”, ami az alsó nyíláson történő zsírbevitelt jelenti. Ez a módszer azért hatásos- nyilatkozta Juliánusz barát-, mert ekkor közvetlenül erre a tájékra rakódik le a zsírtartalom, ráadásul hamarabb szívódik fel.

Ha a már alkalmazott módszerek mellett kipróbáljuk eme technikákat, győződjünk meg az eredményről egy hőmérő segítségével. Az ideális hőfok a 36-37 fokos eredmény, melyet ezekkel a gyógymódokkal csak fokozhatunk. Ha tehát a végbélnyílásunk nem elegendően meleg, akkor használjuk akár a narancs-projectet, akár a felzsír-módszert, garantált az eredmény, ha viszont azt tapasztaljuk, hogy az ánuszunk majd meggyullad, akkor helyezzünk fel óvatosan egy jégcsapot, és várjunk vele olvadásig. A felesleg aztán majd magától távozik. És higgyük el, az így kapott eredmény is garantáltan minőségi!

/a kockázatokról, és mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát, vagy gyógyszerészét/

Talán csak én vagyok túl naiv, hogy egy átlagos tinédzser intelligenciáját kissé magasabb szintre helyeztem egy tyúk IQ-jánál, vagy egyszerűen csak rosszkor voltam rossz helyen,- hozzáteszem nagyon jót szórakoztam a hallottakon - amikor három, - kb. egy átlagos diák kéthavi fizetésének megfelelő áron vásárolt, mindenféle márkával ellátott csilicsálé ruhás - csajszi kabarébeszélgetésére lettem figyelmes. Valószínűleg képben voltak az élet nagy dolgaival, és teljesen reális volt a világképük is, ha ennyire lelkesen ki tudták tárgyalni a chanel, gucci, és hasonló méregdrága márkanevek kollekcióit.

„- Megint találkoztam azzal a sráccal. Azt mondta, hogy boldoggá akar tenni. Én erre mondtam neki, hogy én nem szoktam lefeküdni idegenekkel, de Ő azt válaszolta, hogy nem is AZT akarja, hanem pénz szeretne adni. Megkérdezte, hogy mennyit kérek, én pedig mondtam persze, hogy nem fogadhatom el, ha meg akar ajándékozni, vigyen el vásárolni. De Ő olyan erőszakos volt, hogy mondjak egy összeget, hiszen nemrég rakott be a kesztyűtartóba 3 millió ft-ot, és szeretne nekem pénzt adni. Megkérdezte, hogy mennyi pénzből tudnék magamnak bevásárolni, mondtam neki, hogy 100 ezer ft-ból kijövök általában. És erre még ő szidott le engem, hogy neki ennyibe kerül egy cipője! Akkor miért van rajtad a tegnapi pólód?- kérdeztem, de ő erre azt mondta, hogy annyira megtetszett neki a póló, hogy visszament az üzletbe, és vett még magának 15-öt (!), ezért van rajta ugyanolyan darab. Mondjuk az biztosan igaz, hogy sok pénze van, mert mondta, hogy van egy csomó cége külföldön, meg ő rendezi a Való Világ 5-öt! Úgyhogy azt is mondta, hogy már csak 1-szer tudunk találkozni, mert megy,- tudjátok,- forgatni, és utána már nem láthatjuk egymást. De én úgy megkedveltem! Nem tudom mi lesz…”

Úgy látszik, hogy léteznek még olyan vakmerő fiúk, akik bármit képesek beetetni egy biztos numera érdekében, és vannak még olyan naiv, buta libák is, akik bevesznek mindenféle történetet egy utolsó jöttment szájából, ha az kiejti a pénz szót. Az ilyesmit nem lehet megtanulni az iskolában, ehhez valóban kell egy kis sütnivaló, így meg lehetne érteni a leányzókat is. Sőt! Legszívesebben odamentem volna hozzájuk megköszönni, hogy ennyire feldobták az estémet az ostoba beszámolójukkal, és tudtam nevetni egy egészségeset.

Egy dolog azért mégis aggaszt. Bár Pest térségében jellemzőbb, azért előfordul az emberiségnek e fajtája több városban is, és úgy érzem, hogy rendkívül nagy bajban van a jövőnk, ha belőlük indulok ki, legalábbis ha ezek számítanak a jövőnk értelmiségi dolgozóinak, előbb bíznám az ördögre a nyugdíjamat, mint rájuk.

Egy előző egész estés virrasztás után azt gondolná az ember, hogy a következő éjszakára az agy megfárad, és kívánkozik a gondolatmentes lebegés után. Aztán elkövetkezik a jól megérdemelt pihenés, és mégsem jön össze a dolog.

Annyi infóval van már túlterhelve, hogy mindig van min agyalni, és inkább nem aludni. Legyen az egy nemrég látott film, egy hétköznapi történés, egy jobb jövőt ígérő majdani előléptetés gondolata, egy ínycsiklandozó csokoládé íze a szádban, vagy előtted, és a hátad mögött álló életed értékelése.

Mindig van mitől félni, és tartani, és talán akkor ijed meg az ember a legjobban, ha felsorakoztatja életének ködösebb, és mámorral teli pillanatait. Mert miután ez megvan, önmarcangoló összevetésekkel fárasztja az amúgy is fáradt elmét.

- Mi volt jó? Mi jó most? Most ez jó?

- Ja, megvagyok, kösz.

Ezzel aztán rendben is volnánk. Legalább is ezt szeretnénk magunkkal elhitetni.

 Miközben hallgatom a tücsökrajt, milliónyi emlékkocka fut át az agyamon. Egyik a másik után, és megpróbálom őket összekötni. Akárcsak egy puzzle, össze tudom őket illeszteni, hisz akárhogy is van, minden akciót egy reakció követ. Mindenhez lehet mindent kötni: zenéhez szerelmet, illathoz kirándulást, színhez ünnepet, és még sorolhatnám. Valószínűleg azt sem bírnánk elviselni, ha ez nem így lenne. Az is meglehet, hogy ezért ragaszkodunk ennyire a múlthoz, és ezért foglalt a lelkünkben bélelt páholy ülőhelyet magának az összes erővel kiszorított emlékfoszlány. Mert túl egyszerű lenne derűsen a jelenre koncentrálni.

Mivel az ember telhetetlen faj, mindig azt hajtja, ami nincs meg. Legalább is tapasztalataim szerint. És elég fárasztó lehet folyton azon agyalni, hogy hogyan lehetne jobban csinálni. Hogyan kellett volna csinálni.  Persze ez csak egy visszatérő halovány és elmélyült állapot, melyet legfeljebb annyira lehet valódinak észlelni, amennyire engedjük.

És az a zene szól, aminek nagyobb, és fenségesebb érzéseket tulajdonítok, mint amennyit kivált belőlem. Ezért hallgatom meg egymás után tízszer? Könnyen meglehet, de megunható.

Elkezd felengedni az agyam, irodalmi nyelven: rohadtul fáradt, - ami arra a feltételezésre ad okot, hogy az őt terhelő gondolatok nagy részét kieresztettem. Így feljogosítom az agyamat az időtlen és fájdalommentes lebegés gyakorlására.

És már alszom is.